Parragh László szerint kedvezményes hitellel lehetne itthon tartani azokat a frissen végzett szakmunkásokat, akik külföldre mennének dolgozni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt.
A 24.hu cégbírósági kérelem alapján megnevezte, kik kerülnek be az állam által nemrég felvásárolt Budapest Airport igazgatóságába.
Részvénycsomagot kaptak a Mol igazgatósági tagjai - derült ki a tőzsdén megjelent társasági tájékoztatásból.
„Nem hiszem azt, hogy érdemes egy kötelező kamarai rendszerben olyan kamarát fenntartani, ahol a felmérések szerint a tagok 80-90 százaléka nem veszi igénybe a kamarai szolgáltatásokat” - így válaszolt Matolcsy György a parlamentben a kötelező kamarai tagságot firtató kérdésre. A Telex beszámolója szerint az MNB-elnök Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének is odaszúrt.
Hétfő reggel Parragh László MKIK-elnök előadásával kezdetét vette a kamara Gazdasági évnyitó című rendezvénye, amelyet hagyományosan minden évben megrendeznek, Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával. Varga Mihály prezentációjában bejelentette hivatalosan is: idén nem 2,9% lesz a költségvetési hiánycél, hanem 4,5% és 2026-ban lehet 3% alatt a deficit. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előrevetítette: új versenyképességi csomagot dolgoznak ki, ami hamarosan nyilvános lesz. A helyszínről élőben tudósítottunk.
Hétfőn 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szokásos, minden évben megrendezett Gazdasági Évnyitó rendezvénye, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mellett felszólal majd Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. A Portfolio az eseményről élőben tudósít a helyszínről.
A kamara számítása szerint Magyarországon 2024-ben a gazdaság 4-5 százalékkal növekedhet az idei 0,3 százalékos visszaeséssel szemben, az infláció 5-6 százalék körül alakulhat a 2023. évi 17,7 százalék után - ismertette Parragh László elnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) előrejelzését.
Csalódott Parragh László amiatt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tegnap csak 75 bázispontos, nem pedig legalább 100 bázispontos kamatvágást hajtott végre 11,5%-ra, hiszen az infláció már 10% alatti és gyors ütemben süllyed – jelezte az Indexnek adott nyilatkozatban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a pozitív reálkamat káros a gazdaságra, és a jegybanki működést bírálva kijelentette: „a következő tíz évünket elrontottuk, magasabb kamatozással és díjazással kell törleszteni a kötvényeinket”.
Nem véletlenül beszélt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolio Checklist podcastjában és a Budapest Economic Forum 2023 konferencián arról, hogy a minimálbér felett eljárt az idő, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) is megerősítette lapunknak, hogy hosszabb távon egybeolvadhat a garantált bérminimummal.
A minimálbér intézménye a reálgazdaságban már nem mérvadó, az élet folyamatai már ezt messze felülírták - monda Parragh László, a Porfolio Checklist podcast adásában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadott a Budapest Economic Forum 2023 konferencián is, ahol többek között az infláció letörésének lehetséges módjairól is beszélt.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsort a Budapest Economic Forum 2023 konferenciára kitelepült stúdióban készítettük. Az adásban szó lesz arról, hogy napirenden van-e Magyarország kilépése azt Európai Unióból és mi lesz az euróbevezetéssel. A témáról Sinkó Ottót, a Videoton társ-vezérigazgatóját kérdeztük. A második blokkban Parragh Lászlóval a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével többek között arról beszélgettünk, hogy van-e még létjogosultsága a minimálbérnek és mi csökkentheti az inflációt.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolio Budapest Economic Forum 2023 konferenciáján az infláció és a növekedés kapcsolatáról beszélt. Szerinte recesszió nélkül nem lehet legyőzni az inflációt, ezt mutatják az elmúlt egy év gazdasági adatai is Magyarországon. Az infláció ugyanis a recesszió következtében esett vissza.
Az államnak meg kell fontolnia, hogy egy törvénymódosítással a jegybank által tulajdonolt eszközök felügyeletét magához vonja - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Indexnek. Közben az MNB is közleményt adott ki, amelyben Parragh László kompetenciáját vonják kétségbe.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajnálattal veszi tudomásul, hogy Parragh László, az MKIK elnöke immáron sokadik éve támadja a jegybank politikáját, ráadásul ezt a kellő szakmai tudás hiányában és minden előzetes tájékozódás mellőzésével teszi, írja a jegybank közleménye.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is beszállt a Magyar Nemzeti Bankot bírálók körébe. Szerinte a kormány és a jegybank nem vette figyelembe a gazdasági veszélyeket, amelyeket az MKIK már jelzett.
Átengedte a nemzeti Választási Bizottság a Jobbik azon javaslatát, hogy népszavazás legyen a kötelező kamarai tagságról - írja a hvg.hu
Minden politikai és jogi eszközt bevetnek.
Megnyugtatta a kedélyeket a lengyel vezető.
Nagyhatalmi érdekek csapnak össze.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.